Paradicsom eredete

A paradicsom eredete az Amerikai kontinensig nyúlik. A burgonyafélék családjába tartozó növény távoli rokona a paprikának, a padlizsánnak és a krumplinak is. Világszerte az egyik legkedveltebb zöldségnövény. Számtalan fajtájának változékonyságát a bogyók mérete, száma, színe, alakja adja. A legtöbb fajta paradicsom bogyójának színe piros, de a fehértől a sárgán át, a lilán keresztül, a feketéig szinte minden színben megtalálható. Színe a benne lévő likopin illetve béta-karotin mennyiségétől függően változik.

A paradicsom eredete

Ennek az egészséges, húsos bogyójú növénynek Peru az őshazája, ahol ma is közönséges, szinte gyomnövénynek számít. Mexikóban már termesztették és Amerika felfedezői hozták magukkal Európába. Először Spanyolországba és Portugáliába, majd innen terjedt tovább az egész kontinensen. Így bár azt gondoljuk, hogy magyaros étel, akárcsak a paprika, de be kell látnunk, hogy annak ellenére, hogy remekül beépült a magyaros ételek közé, nem tekinthető hungarikumnak.

Egészen a XIX. század végéig inkább csak az úri konyhákban tűnt fel. A paraszti háztartásokban sokáig szinte kizárólag főzve használták. Elsősorban lecsónak, illetve az augusztusban befőzött léből levest, szószt készítettek. Csak a XX. század második felében terjedt el a nyers fogyasztása, azóta salátának, hidegkonyhai összeállítások során is széleskörűen elterjedt.

Milyen a paradicsom vitamin tartalma

A lédús bogyók rendkívül egészségesek, magas cukor és C- vitamintartalmúak. Az immunrendszer erősítésében, az emésztés segítésében van jótékony hatással a szervezetre. A lédús húsos bogyók 90%-a víz, emellett tartalmazza még az alábbiakat:

  • vitaminok: A-, B1-, B2-, B6-, C-, E-, K- és PP
  • számos ásványi anyagot: kalcium, foszfor, magnézium, kálium, kén
  • nyomelemeket: cink, réz, vas, bór, jód
  • szerves savakat: almasav, citromsav, borostyánkősav

A paradicsom fogyasztása

Friss, közvetlen fogyasztásra a teljesen beérett, ép, egészséges és vékony héjú fajták a legjobbak. A legszerencsésebb a saját kertünkből napérlelten leszüretelt, frissen fogyasztott piros csoda! Amiben benne van a nyár minden íze! Befőzéshez is a teljesen megérett paradicsom alkalmas, főleg a befőző paradicsom fajták. A paradicsom a hazai ételek egyik fő alapanyaga lett az évszázadok folyamán. A be nem ért zöldparadicsomból önállóan vagy csalamádé részeként savanyúság, sőt, cukorban eltéve többfajta befőtt-különlegesség is készíthető.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Paradicsom_(növényfaj)

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom