Tartalomjegyzék
A paradicsom kacsolás a növény gondozás közé tartozó feladat, ami azért fontos, mert ezáltal érjük el, hogy a növény nem burjánzik el és több termés is várható általa. Ezért érdemes néha visszatörni a fölösleges hajtásokat, a bővebb termés érdekében mindenképpen megéri a ráfordított időt. Ráadásul a determinált növekedésű paradicsom fajták esetében erre nincs is szükség. Ezek ugyanis a bokor paradicsomok, melyek egy bizonyos magasságot elérve megállnak a növekedésben. A kacsolásukkal azonban még jobban korlátozódik a növekedésük.
A nem determinált – vagyis folytonnövő paradicsom fajták azonban igénylik a kacsolást. Ezek ugyanis a visszavágások nélkül kusza, rendezetlen, kisebb és rosszabb minőségű termést hozó kusza bokrok lesznek. A paradicsomokat is jobban éri a nap, ha a bokor szellősebb és a kártevők is kevésbé veszélyeztetik.
Paradicsom kacsolás
Mi a kacs és a kacsolás?
A paradicsom levélnyelének, és szárának találkozásánál előtörő hajtás, amiből új szár képződik. Ahány ilyen megmarad, annyi száras lesz a növény. Fontos a fölöslegesek kimetszése ugyanis ennek hiányában a bokor sűrű, levegőtlen lesz. Emiatt a terméseket nem éri megfelelően a nap, nem járja át a levegő, így hamarabb felütheti a fejét valamilyen gombabetegség is. Azért, hogy ez ne következhessen be, ajánlott a növényt egy, két legfeljebb három szárra nevelni, vagyis ennyit meghagyni.
Mire figyeljünk?
- ne metsszük le a legmagasabban növő virágokat – akkor ugyanis megáll a felfelé növekedése
- a hónaljhajtásokat akkor kell kacsolni, amikor még kicsi, így kevésbé sérül a növény
- reggeli órákban végezzük, akkor még könnyen törnek a hajtások
- mindig hagyjunk egy fő hajtást, melynek egészséges oldalágai vannak
- a fölösleges hajtásokat távolítsuk el
- a virágok fölötti hajtásokat ne törjük le
- érdemes hetente egyszer végig nézni a növényt és a fölöslóleges hajtásokat eltávolítani
Miért fontos tehát a kacsolás?
Az oldalhajtások rendszeres eltávolításának az a célja, hogy ne vonjanak el tápanyagot a növénytől. Érdemes hetente kacsolni, mely során növényenként átlagosan 3 oldalhajtást kell letörni. Ebben az esetben nem nőnek 8–10 cm-nél nagyobbra.
A paradicsom kacsolása egyszerűen:
https://www.tuja.hu/paradicsom.html
Vissza a kategória cikkeihez