Tartalomjegyzék
A paradicsom mulcsozása több okból kifolyólag is indokolt. De mielőtt erre rátérnénk, nézzük meg, hogy pontosan mi az a mulcsozás és miért van – nemcsak a paradicsom termesztés esetében – nagy jelentősége. A paradicsom nagyon egészséges zöldség, mely rendszeres fogyasztásával sokat tehetünk az egészségünk megőrzéséért. Hiszen a kalória tartalma rendkívül alacsony és számos – a szervezet számára hasznos – vitamint, ásványi anyagot, valamint rostot tartalmaz. Ezért, ha lehetőségünk van rá, nem árt, ha van néhány tő a kertünkben is.
Mire figyeljünk a paradicsom ültetése során?
A paradicsom vetése történhet magról, de palántákat is vásárolhatunk.
Érdemes már az ültetése előtt átgondolni, hogy mi a célunk vele. Ehhez a megfelelő vetőmagot, lehetőleg a megfelelő, megbízható helyről – leginkább kertészetből, szakáruházból – beszerezni.
Majd az ültetést megelőzően fontos a megfelelő hely kiválasztása, a talaja előkészítése. Általánosságban elmondható, hogy a paradicsom a laza szerkezetű, jó vízgazdálkodású, humuszokban gazdag talajon, napfényes, szélvédett helyen érzi jól magát. A pangó vizet és a talaj kiszáradását is rosszul viseli. Már a kiültetését megelőzően érdemes a helyét tápanyaggal dúsítani.
A paradicsom mulcsozása
A paradicsom gyökérzete gyorsan fejlődik és a kiszáradás, de a fagy is veszélyezteti. Ennek oka pedig abban keresendő, hogy a gyökere nagyon közel van a földfelszínhez, így viszont nagyon ki van téve az időjárás viszontagságainak. Ezért a takarása segít a megfelelő körülményeket biztosítani a fejlődéséhez.
A mulcsozás segíti:
- a talaj víz-levegő optimalizását
- a hőmérséklet szabályozását
- a gyommentesítést
- a gyökerek védelmét az időjárási körülményektől
- a talaj nedvességének megtartását
- a növény védelmét a kórokozók, kártevők ellen
Milyen anyaggal mulcsozzunk
A talaj takarására tökéletesen alkalmas az aprított fakéreg, faforgács, szalma, széna, de akár a lehullott lomb is megfelelő. A szerves növényi mulcs előnye, hogy korhadása közben javítja a talaj állapotát. Ezen túlmenően pedig a mulcs a termést is megóvja az öntözés során visszafröccsenő sártól, így a gyümölcsök kevésbé koszolódnak.
A mulcsozást akár többféle anyag keverékéből is kombinálhatjuk. A szárazabb anyagok a levegőztetésben, míg a nehezebbek az időjárás védelmében, és a gyomok ellen nyújtanak nagyobb segítséget.
A tavaszi mulcsozás során érdemes trágyával vegyíteni a mulcsozó anyagot, hogy a tél után kimerült talajt feltöltsük tápanyaggal.
A mulcsozás nemcsak zöldségek, de gyümölcsfák, bokrok esetében is nagyon hasznos. Ősszel a fagyok miatt érdemes felkészíteni a növényeket a megfelelő takarásra, főleg, ha nem várható hótakaró. E célra a legalkalmasabb anyagok a tőzeg, szalma, komposzt, lombozat vagy humusz.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Paradicsom_(n%C3%B6v%C3%A9nyfaj)
Vissza a kategória cikkeihez