Paradicsom

A paradicsom a burgonyafélék családjába tartozik, így távoli rokona a paprikának, a padlizsánnak és a krumplinak is. Világszerte az egyik legkedveltebb zöldségnövény. Számtalan fajtájának változékonyságát a bogyók mérete, száma, színe, alakja adja. A legtöbb fajta bogyójának színe piros, de a fehértől a sárgán át, a lilán keresztül, a feketéig szinte minden színben megtalálható. Színe a benne lévő likopin illetve béta-karotin mennyiségétől függően változik.

A paradicsom eredete

Ennek az egészséges, húsos bogyójú növénynek Peru az őshazája, ahol ma is közönséges, szinte gyomnövénynek számít. Mexikóban már termesztették és Amerika felfedezői hozták magukkal Európába. Először Spanyolországba és Portugáliába, majd innen terjedt tovább az egész kontinensen. Így bár azt gondoljuk, hogy magyaros étel, akárcsak a paprika, de be kell látnunk, hogy annak ellenére, hogy remekül beépült a magyaros ételek közé, nem tekinthető hungarikumnak.

Egészen a XIX. század végéig inkább csak az úri konyhákban tűnt fel. A paraszti háztartásokban sokáig szinte kizárólag főzve használták. Elsősorban lecsónak, illetve az augusztusban befőzött léből levest, szószt készítettek. Csak a XX. század második felében terjedt el a nyers fogyasztása, azóta salátának, hidegkonyhai összeállítások során is széleskörűen elterjedt.

Milyen a paradicsom vitamin tartalma

A lĂ©dĂşs bogyĂłk rendkĂ­vĂĽl egĂ©szsĂ©gesek, magas cukor Ă©s C- vitamintartalmĂşak. Az immunrendszer erĹ‘sĂ­tĂ©sĂ©ben, az emĂ©sztĂ©s segĂ­tĂ©sĂ©ben van jĂłtĂ©kony hatással a szervezetre. Rákellenes hatásárĂłl megoszlanak a vĂ©lemĂ©nyek Ă©s mĂ©g nem bizonyĂ­tott, hogy hasnyálmirigyrák, petefĂ©szekrák esetĂ©ben közvetlen jĂłtĂ©kony hatása van-e.  Azonban a szervezetre gyakorolt pozitĂ­v hatása vitathatatlan.

A lédús húsos bogyók 90%-a víz, emellett tartalmazza még az alábbiakat:

  • vitaminok: A-, B1-, B2-, B6-, C-, E-, K- Ă©s PP
  • számos ásványi anyagot: kalcium, foszfor, magnĂ©zium, kálium, kĂ©n
  • nyomelemeket: cink, rĂ©z, vas, bĂłr, jĂłd
  • szerves savakat: almasav, citromsav, borostyánkĹ‘sav
     

A paradicsom fogyasztása

Friss, közvetlen fogyasztásra a teljesen beĂ©rett, Ă©p, egĂ©szsĂ©ges Ă©s vĂ©kony hĂ©jĂş fajták a legjobbak. A legszerencsĂ©sebb a saját kertĂĽnkbĹ‘l napĂ©rlelten leszĂĽretelt, frissen fogyasztott piros csoda! Amiben benne van a nyár minden Ă­ze!  BefĹ‘zĂ©shez is a teljesen megĂ©rett paradicsom alkalmas. A paradicsom a hazai Ă©telek egyik fĹ‘ alapanyaga lett az Ă©vszázadok folyamán. A be nem Ă©rt zöldparadicsombĂłl önállĂłan vagy csalamádĂ© rĂ©szekĂ©nt savanyĂşság, sĹ‘t, cukorban eltĂ©ve többfajta befĹ‘tt-kĂĽlönlegessĂ©g is kĂ©szĂ­thetĹ‘.

Érdekességek a paradicsomról

  1. Kevesen tudják, hogy a paradicsomot a kozmetikusok is ajánlják, és nemcsak belsőleg! A benne lévő enyhe savak jótékony hatásúak, így remek arctisztító pakolásnak is használhatjuk a paradicsomszeleteket vagy a gyümölcs húsát áttörve készített paradicsompürét.
  2. Sok helyen általánosan használják aperitif italként. A lédús bogyó azon kevés zöldségfélék közé tartozik, amelyből alkoholos italt, koktélt is kevernek. A Bloody Mary nevű italt Párizsban keverték először a 30-as években. Alapja a paradicsomlé és a gin (vagy néhol vodka).

https://hu.wikipedia.org/wiki/Paradicsom_(növényfaj)

Vissza a kategĂłria cikkeihez

error: Védett tartalom